Amennyiben nem lesznek szigorúbb járványügyi intézkedések, iskolánkban szeretnénk nyílt napokat tartani a korábbi éveknek megfelelően a hozzánk jelentkezni szándékozóknak.

November 20-án, szombaton a hat évfolyamos képzés iránt érdeklődőknek.

November 27-én, szombaton a négy évfolyamos képzés iránt érdeklődőknek.

Mindkét nap programja a következő: 9:30-tól gyülekező, közben vetítés iskolánk életéről. 10 órától igazgatói tájékoztató, amelynek keretében az egyes szakterületek (humán, természettudományos, idegen nyelv, osztályfőnöki, kollégium, énekkar) tanárai beszélnek munkájukról és a diákok képviselői is szót kapnak. Végül lehetőség van diákok vezetésével megtekinteni az épületeinket: főépület, Lloyd, fiúkollégium, lánykollégium.

Addig is ajánljuk iskolánk youtube-csatornáját, ahol lelkes diákjaink által készített kisfilmeket találnak az elmúlt évben elmaradt nyílt nap pótlására: (98) Czuczor Gergely Bencés Gimnázium – YouTube

Naprakész információkat találnak továbbá a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium facebook-oldalán